Sziasztok! :)
Biztos sokan vagytok fiatalok, akik küzdötök valamilyen testi, vagy mentális problémával. Sokszor nehéz időben kiszűrni a gondot, ami később akár évekre is képes megbolondítani az életünket.
A mai napra egy újabb tanulságos történetet hoztam nektek, a saját életemből!
***
Először is, hogy tudjátok a múltamat párhuzamba vonni a tetteimmel látnotok kell belőlem néhány dolgot: anya és apa 3 éves koromban váltak el.
Akkor még nem fogtam fel belőle semmit, nem tudtam, hogy mi történik, nem is emlékszem a búcsúnkra, nem is tudom, hogy történt, de abban biztos vagyok, hogy nem hiányzott, akkor apám.
Ekkor Szegeden laktunk még, de mivel később anyám megismerte a mostani nevelő apukámat, ezért Algyőre költöztünk, ami Szegedtől csak 15 percre van.
Sose voltunk gazdagok, sose voltam mindig jó - és sose mindig azt tettem, ami helyes.
Hamar jelentkeztek a gondok az életemben. A nevelő apám, akkoriban sokat ivott és ezért nem volt ritka, hogy kaptam tőle pár erős pofont, ha elrontottam valamit. Ez nagyon kihatott rám a későbbiekben.
Nem barátkoztam, nem volt senkim, egyedül voltam - és amikor az általánosba bekerültem, csak rosszabb lett minden.
Folyamatos megalázásnak voltam kitéve, nem szerettek az emberek: hisztisnek, buzinak, rondának, kövérnek neveztek már ekkor. Igen, tényleg kövér kisfiú voltam, és lehet nem a legszebb, de nem érdemeltem meg ezeket.
Ötödik osztályban kezdtem magamba fordulni, persze anyu és a nevelőm ezt nem látta. Csak annyit láttak, hogy én a szobámba zárkózom és sose húzom fel a redőnyt.
Mondhatni roncsnak éreztem magam, mint akit teljes egészében megsemmisítettek. Az súlyosbította a helyzetet, hogy kezdtem rájönni arra is, hogy a fiúkhoz vonzódom.
De vissza térve: Sokat sírtam, alig ettem, mindig a szobámba ücsörögtem, nem igazán szerettem magam már.
Nem találtam a fényt az alagút végén.
***
Nyolcadik osztály.
A bántalmazások egyre durvábbak lettek, ért itt már testi bántalmazás is. Ekkor kezdtem magam kínozni: gyógyszerekbe, pengékhez menekültem, minden áldott nap. Könyörögtem ,hogy haljak meg, hogy érjen véget a hitvány életem.
De minden reggel csalódással ébredtem: mert lélegeztem, mert kipattant a szemem reggel, mert dobogott a szívem.
Elballagtam. Azt hittem minden rendben lesz, hogy majd egy új élet fog rám várni. De végül beláttam, hogy amit ott kaptam az semmi volt, ahhoz képest, amit a középsuliban kaptam.
A tény, hogy megváltoztam, helyesebb, vékonyabb lettem, nem változtatott azon, hogy nekem egyedül kell lennem.
Továbbra sem voltak barátaim, DE nagy szó, hogy már egy emberrel mélyült a kapcsolatom. Egyre jobb és jobb viszonyt ápoltunk, úgy éreztem, hogy Kristófban megbízhatom.
2013. januárja
Kristóf öngyilkos lett.
Akkor - és most sem fogtam fel igazán, hogy miért tette, amikor tudta, hogy nincs egyedül, sose beszélt nekem a bajairól, a démonairól, de elment, és itt hagyott.
Napokig ismét szenvedtem, nem ettem, nem ittam, csak feküdtem, nem tértem észhez. Azt hittem, hogy az én életem tesz tönkre másokat.
MEGAKARTAM HALNI!
2015. decembere
Elég erős maradtam, ahhoz, hogy életben maradjak, hogy küzdjek az életemért, hogy képes legyek elfogadni minden hibámat, hogy szeressem az embereket.
Úgy érzem, hogy minden rendben van, hogy nem kell meghalnom.
És, hogy kiknek köszönhetem ezt? - A családomnak, az első szerelmemnek, aki egy fiú volt!
Köszönöm nekik azt, hogy megmentettek, hogy szeretnek, hogy elfogadnak!
KÉRLEK, HA ÚGY ÉRZED, NEM SZERETED MAGAD, HA SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED, AKKOR KÉRLEK BESZÉLJ VALAKIVEL, ÉN NEM TETTEM MEG, DE TE, MÉG MEGTEHETED!
' Hálás vagyok az Útért, amit kaptam, mert az csak az enyém! '
/Demi Lovato/
Brooklyn West.
